Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Drupára hangolva: Interjú Szabolccsal

Drupára hangolva: Interjú Szabolccsal

8 év után, május 28-án nyitja meg kapuit újra a világ legnagyobb nyomdaipari kiállítása, a Drupa.

A több mint 180 országból érkező, több mint 260 000 látogatóval rendelkező kiállításra izgatottan készülünk, és ebből az alkalomból interjút készítettünk kollégáinkkal. 
Arra voltunk kíváncsiak, hogyan látják a nyomdaipart, ezen belül a különböző szegmenseket, és mit gondolnak a legfrissebb trendekről, forradalmi technológiákról.


Az interjúsorozat első részében Szabolcs gondolatait ismerheted meg.
Nyomdaipari helyzetről, iparági szereplőkről, technológiai változásokról és az Eurojet újdonságairól beszélgettünk.

 

Mikor volt az első Drupa, amin részt vettél, és hogyan emlékszel vissza rá?

 

"Ha jól emlékszem 2000-ben, 24 évvel ezelőtt voltam először. Egy több, mint 100 fős magyar nyomdai csoporttal kint ragadtunk a düsseldorfi reptéren és az éjszakát is a váróban kellett töltsük, szóval minden szempontból emlékezetes volt.  Akkoriban zajlott a digitális forradalom első korszaka és a Xerox volt az egyik olyan piaci szereplő, aki belépett a digitális nyomtatás területére.
Azóta több Drupa kiállításon is részt vettem és most ismét egy új technológiai forradalom küszöbén állunk, csak most más szempontból. Ma azonban már egyáltalán nem kérdés, hogy a digitális nyomtatás komoly szerepet tölt be a nyomdaiparban."


Fotó: Messe Düsseldorf/ctillmann

Hogyan élted meg az elmúlt évek nyomdatechnológiai változásait?

 

"3 nagyobb kulcsterületre osztanám a folyamatot.
Az első a technológiai robbanás volt, 5-10 év alatt hihetetlen minőségi változás robbant be az iparágba. A hagyományos nyomdai technológiák fokozatosan digitális megoldásokra váltottak, először a nyomóforma készítés területén a Computer to Film (CTF), CTP-re (Computer-to-Plate). Ez magával hozta , hogy feltétlenül szükség volt egy nagyon jó felbontású, nagyon jó minőségű, színhelyes digitális proof-ra. Korábban erre is megvoltak a hagyományos technológiák, - előállítása drága és időigényes volt, - de a CTP forradalmasította ezt a folyamatot.

A szita nyomtatást is elkezdte teljesen felváltani a digitális nyomtatás, mert a minőséget egyszerűen nem lehetett utolérni szitával.

Ebben az időszakban az látszódott, hogy (az akkoriban még csak 61cm-es) tintasugaras nyomtatókkal egyre színhelyesebb nyomatokat lehetett előállítani, tulajdonképpen az volt a fő kérdés, hogy be tudjuk-e húzni abba a színtérbe, amit a hagyományos technológiákkal is elő lehet állítani. Ránézésre ezek már akkor is plakátnyomtatóknak tűntek, de nyomdai proof-okra használtuk őket.

Izgalmas volt látni, ahogy egyre jobban fejlődik a technológia: jobb és jobb minőségű nyomtatófejek kerültek a piacra, először 360 dpi, 720 dpi, aztán 1440 dpi felbontás, majd kisebb, aztán változó cseppméret.

A technológiai változások második szakasza a sebesség fejlesztése volt.

A digitális szélesformátumú nyomtatásra való átállás során a fő kérdés eleinte az volt, hogy az adott gép tud-e jó minőségben gyártani. Amikor már tudtak, akkor jött a következő kihívás, miszerint lehetnének gyorsabbak a nyomtatók. Így a gyártók elkezdtek egyre termelékenyebb gépeket gyártani.

Majd viszonylag gyorsan jött a következő szűk keresztmetszet: Hogyan tudunk a félkész termékek helyett minél inkább gépesítve készterméket előállítani?
Itt is történt egy nagy változás, mert ezt az igényt felismerve, hamarosan megjelentek olyan gyártók, akik utófeldolgozó gépekkel rukkoltak elő, nagy hangsúlyt fektetve az automatizáltságra és a gyorsaságra. Ez ma már megoldott dolog, utófeldolgozó gépek garmada érhető el a piacon."

Mit látsz most a szélesformátumú iparágban, és hogyan látod az egész nyomdaipart?

 

"Az elmúlt évek technológiai változásait figyelembevéve, úgy gondolom, most ismét nagy változás zajlik, több szempontból. Egyrészt az eddigi technológia innovációkat kell utolérnünk fejben! A munkafolyamatainkat hatékonyabbá kell tenni és a szoftvereinkre, vállalatirányítási rendszereinkre ugyanúgy kell tekintenünk, mint a termelő eszközeinkre.

Másrészt az elmúlt 3-4 évet olyan turbulens gazdasági környezet jellemezte, ami még nagyobb nyomást tesz rá erre a folyamatra, és a legtöbb nyomdaipari szereplőre.
Nem csak gyártani kell, kitermelni a beruházásokat, mindeközben rengeteg mindenre oda kell figyelnünk, mint például a belső működésre, munkaszervezésre és a megnövekedett költségek kordában tartására is. Úgy kellene hatékonyságot növelni, és befelé figyelni, hogy közben a csökkenő vagy legalábbis átalakuló piaci viszonyokhoz is tudjunk alkalmazkodni. Egyszerre figyelni „befelé és kifelé” nagyon megterhelő.   

Nem szabad elmenni ma amellett, hogy egyre nagyobb szeletet vág ki a tortából a digitális kijelzők piaca és az online tartalmak, hirdetések jelenléte és jövőbeni térnyerése. Kérdés, hogy a következő 5-10-20 évben mennyire alakul majd át a nyomdaipar; mi az, ami majd kinyomtatásra kerül, és mi az, ami digitális marad.

Itt borítékolható egyfajta veszteség, de a másik oldalon azt is látjuk, hogy ma már olyan anyagokra nyomtatunk, amire 20 éve még el sem tudtuk volna képzelni, hogy lehet.
Egyre terjednek az egyedi belsőépítészeti megoldások az otthonokban és irodai környezetben is, ezáltal egyre szélesebb körben terjed a textilnyomtatás, az egyedi függöny, sportruházat, szőnyeg, takaró és törölköző gyártás is.

Azt gondolom, hogy mindig azok tudnak kiszakítani egy nagyobb szeletet a tortából, akik innovatívak, úttörők és azonnal meglátják a lehetőségeket.  Egy piaci rést jó időben észrevenni, komoly üzleti lehetőségeket hozott a múltban, és fog hozni a jövőben is.

Az egész nyomdaipart úgy érzékelem, hogy minden területen jelen vannak olyan nagy piaci szereplők, akik, ha összpontosítanak egy adott szegmensre (például csomagolástechnika terén, ideértve a hajlékonyfalú vagy hullámlemez nyomtatást), jelentős piaci részesedést tudnak szerezni beruházásaikkal. Ebben az összpontosított stratégiában rejlik a nagyok hatékonysága és versenyképességük kulcsa.

A többi nyomdaipari szereplő számára azonban elengedhetetlen, hogy több lábon álljon, és már nem lehet csak egy-egy szegmensre koncentrálni.

Egyre inkább azt látjuk, hogy teljesen mindegy, milyen technolóigával, de az ügyfelek minél szélesebb igényeit kell tudni kielégíteni, a névjegykártyáktól az irodaház belsőépítészeti nyomtatott dekorációján át az autódekorációig, házon belüli megoldásokkal.

Ehhez célgépekre van szükség, tehát jobban fel kell szerelkeznie a nyomdáknak arra, hogy 1-1 alkalmazási szegmensben (legyen az nyomtatás vagy utófeldolgozás) megfelelő gépekkel rendelkezzen, mert ekkor tud egy színvonalas kínálatot biztosítani a vevőkörének, válaszolva minden felmerülő ügyféligényre.  Ha minden egy fedél alatt tud elkészülni, az gyorsaságot, időt és pénzt jelent."

Mit vársz ettől a Drupa-tól?

 

"Óriási a várakozás és nagy elvárás is övezi, én is izgatottan várom. Ügyfeleink is jelezték, hogy kíváncsiak rá, és nagyon sokan terveznek ellátogatni.


Hosszú ideje figyeljük az iparágat, évek óta a távol-keleti gyártókat, lenyűgöz minket a fejlődésük. Azt láttuk, hogy az elmúlt 10-15 évben elképesztő technológiai fejlődésen mentek keresztül, ami megjelenik design-ban, fejlesztésben, megbízhatóságban és terméktámogatásban is.

Éppen ezért tavaly tavasszal stratégiai szövetséget kötöttünk Kína legerősebb nyomtató-fejlesztő-, és gyártó cégével, a HanGlory Group-pal.

Azért döntöttünk úgy, hogy szorosabbra fűzzük együttműködésünket a Hanglory Group-pal, mert a diverzifikáció abszolút működik náluk, 6 leányvállalatán belül mindenre van megoldásuk:

könyvnyomtatásra, címke nyomatásra, hullámkarton nyomtatásra, textilnyomtatásra és

és az Eurojet számára klasszikus vizuális kommunikációs területre is.

A hat leányvállalatukból négy is bemutatja az adott portfólió legújabb innovációját a Drupán, ahol az egyik legnagyobb távol-keleti standdal képviseltetik magukat,1000 nm-en.
Abszolút felveszik a versenyt a jól ismert márkákkal, ez nemcsak a kiváló minőségű nyomtatókban, megbízhatóságban és gyártási folyamatokban nyilvánul meg, hanem az anyaghasználatban, a szoftveres és hardveres megoldásaikban, valamint a termék- és szerviztámogatásban is.

Több éve bizonyítottan megbízható technológiát gyártanak, így most arra törekszünk, hogy új lehetőségeket fedezzünk fel. Az LFP határain túllépve, kinyitjuk kapuinkat a hullámkarton nyomtatás, a könyvnyomtatás és címkegyártás irányába. Ez az áttörés újabb területeken való növekedést és innovációt hozhat számunkra.

Már most elég nagy érdeklődés övezi ezeket a gépeket, ezért nagyon várjuk, hogy milyen lesz a magyar piaci fogadtatás. Biztos vagyok benne, hogy az idei Drupa is izgalmas és sikeres esemény lesz, amely hozzájárul az iparág jövőjének alakításához."