Partnerünk révén betekintést nyújtunk, milyen az, amikor egy vállalkozás elindul, nehézségekkel találja szembe magát, de kitűzi a célt, és nem csak megvalósítja terveit, de túl is szárnyalja a sikereket!
Bizony, nem csak jól hangzik, de megmutatjuk, mitől olyan különleges ez a vállalkozás, milyen egyedülálló eszközökkel építettek fel egy sikeres üzletágat, és hogyan készül a sportmez!
2007-ben varrodaként indult a bácsalmási vállalkozás, ahol eleinte munkaruha varrásával, majd hálóruházattal, később felsőruházattal és fehérnemű varrásával is foglalkoztak. A kezdetekben csak a varrás képezte a fő irányvonalat, de hamarosan új megkeresés érkezett egy nagy sportszer márkától, aminek teljesítéséhez nem volt megfelelő a géppark termelési kapacitása. Ezenkívül felismerték, hogy a nagyléptékű fejlődéshez a varroda és a szabászat erőforrása nem tudja lekövetni azt a mennyiséget, amit elő kívántak állítani.
Így először a digitális nyomtatás felé fordult érdeklődésük, valamint az utófeldolgozást igyekeztek automatizálttá tenni, hogy a termelékenységet növeljék. Eleinte arra kerestek választ, melyik nyomtatóval hogyan tudnának még hatékonyabbá válni, és hogyan tudnák növelni a produktivitást az utófeldolgozás automatizálása révén.
A megoldást egy komplett géppark hozta el, aminek segítségével a varrodai kapacitás 300-350%-kal nőtt, a termékek portfóliója sokszorossá bővült, ezzel minden előzetes elvárást túlszárnyalva. Nem csak az ipari mennyiségű termelésre nyílt lehetőség, de a nagyszabású berendezéseknek köszönhetően új termékek és új piacok felé nyílik meg alternatíva.
Nézzük is meg, mik ezek a nem mindennapi gépek Bácsalmáson, amik páratlan termelékenységük révén bizonyítanak nap mint nap:
HP Stitch S500 nyomtató - Ergosoft RIP szoftverrel
Egyedüli megoldás a piacon, segítségével lehetőség nyílik direktben textilre és transzferpapírra is nyomtatni.
Az első textilnyomtató, ami termoszublimációs fejjel nyomtat, ezáltal kiszámíthatóbb szerviz költséget lehet vele kalkulálni. Az alapanyagokhoz - a többi gyártóval ellentétben - egyszerűen, gyorsan készíthető új színprofil.
SignRacer Tex+ szublimációs textilnyomtató
Elképesztő teljesítményével, 195cm szélességben akár 320nm/ óra nyomtatási sebességgel nyomtat.
Az 5 literes festékek mellett a legújabb fejlesztésű Kyocera nyomtatófejeknek köszönhetően kitűnő befektetés ipari felhasználásra. Sportmez, divatruha, textil, szőnyeg, függöny, semmi sem szabhat határt. Kiemelkedő nyomtatás, hihetetlen termelékenység jellemzi mindenféle textil tekintetében.
Transmatic 7472 Sport kalander
A majdnem két méter szélességű nyomatok kezeléséhez adott volt, hogy egy legalább két méteres kalanderrel tudják kezelni a megnyomtatott textileket.
A Transmatic az egyik legmeghatározóbb olasz kalander gyártó a piacon. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik hőkezelés és transzferálás terén, így nem csoda, hogy ennek a márkának a termékére esett a választás. Masszív, robosztus berendezés, mely 10-15 éves hosszútávú befeketésként kitűnő választás a textilek hőkezelésére.
A Summa L1810 120 Wattos vízhűtéses fejjel rendelkező lézervágója az utófeldolgozás terén nyújt bámulatos megoldást.
Az ipari gyártásra tervezett lézerfej a klasszikus szabász gépekkel ellentétben gyorsabb és szebb vágást eredményez. A lézer technológiájából adódóan a textil széleit tökéletesen eldolgozza, nem marad utána az anyagból kiálló szál, ami előfordulhat késes vágásnál. Mivel a lézer közvetlenül nem érintkezik a textil felületével, ezért a vágás során elkerülhető az anyag gyűrődésből adódó pontatlanság is.
A Summa egy lenyűgöző rendszerrel is büszkélkedhet, ez pedig a Vision System. A munkaterület felett elhelyezkedő kamerarendszer teljesen automatikusan beolvassa a fekete kontúrokat, majd ez alapján legenerálja a vágófájlt. Ezután rögtön vágja is az anyagot, így a kézi szabászathoz viszonyítva rengeteg energiát és időt spórol meg az előkészítéssel, hisz egy konkrét munkafolyamat redukálódik le.
A gépparkba helyeztek még egy 35 cm szélességű Transmatic 7416 nyakpánt kalandert is, hogy ezzel is bővíteni tudják portófóliójukat. Nem csak nyakpántot, de szurkolói sálakat, szalagfüggönyt és egyéb belsőépítészeti terméket is lehet vele készíteni.
Az eszközpark teljesítménye nem csak elérte, de túl is teljesítette az elvásárokat. Segítségükkel az olyan munkák is házon belülre kerültek, mint a grafikai előkészítés és a komplett gyártási kivitelezés, ezzel költséget és időt takarítva meg.
Ismerjük a mondást, „mindig van hová fejlődni”. De hogy innen hogyan tovább, milyen szegmensek, milyen termékek és alapanyagok felé vezet az út ilyen biztos alapokkal, az a videóból kiderül!
Nézd meg Baricz Lászlóval, a Dél-Kon-Tex Dress Kft. tulajdonosával készített interjúnkat!